97-98.James Redfield: A mennyei prófécia /az energia

Tegnap a 7 órakor és a 17.30-kor kezdődő órán vettem részt. Mióta rádöbbentem, hogy nem lehetnek magammal szemben olyan elvárásaim a reggeli órán, mint az estin, már ezt is tudom élvezni. A hatása egész nap végigkísér: energikus,lendületes és kiegyensúlyozott vagyok.
Azért nem bánom, hogy az alaplehetőségeim az esti órára terjednek ki. :) 

A két óra között átadtam magam az olvasásnak.

"Nos, a többi felismerés a lassanként mégis beérkező válaszokról szól. De ezeket nem a hivatalos , intézményesített tudomány szállítja, A válaszok, amelyekről én beszélek, a kutatás, a felfedezés legkülönbözőbb területeiről érkeznek. A véletlenek érzékelése által a fizika, pszichológia, a miszticizmus, a vallás egyetlen, újfajta, a véletlenek tudatosításán alapuló szintézisben találkozik. Kezdjük megtanulni a részleteket: mit jelentenek a véletlenek, hogyan működnek, és közben egy teljes, új életszemléletet alakítunk ki, ahogy elsajátítjuk a felismeréseket, egyiket a másik után.


A felismerésekre a saját élete folyamatában kell szert tennie.

A Harmadik Felismerés a fizikai világ újfajta megértéséről beszél. Azt állítja: mi, emberek megtanuljuk majd a korábban láthatatlannak tartott energia érzékelését.

Einstein egész életműve azt bizonyította be, hogy amit szilárd anyagként érzékelünk, az valójában nem más, mint legnagyobbrészt üres tér, amelyben energiaegységek szaladgálnak. Ez ránk, önmagunkra is vonatkozik. A kvantumfizika pedig azt bizonyította be, hogy ha az ember vizsgálat alá veszi ezeket a mind kisebb és kisebb energiaegységeket, megdöbbentő eredményeket tapasztal. A kísérletek kimutatták, hogy ha ezeket az elemi részecskéket megfigyeljük, maga a megfigyelés ténye megváltoztatja viselkedésüket- mintha a megfigyelő szándékai, elvárásai befolyásolnák az elemi részecskéket. Ez olyan esetekben is igaz, ha a részecskéknek olyan helyen kell megjelenniük, ahova az általunk ismert természeti törvények szerint lehetetlen volna eljutniuk: például két helyen lehetnek egyszerre, minden irányban haladhatnak az időben, és így tovább.

A Harmadik felismerés a fizikai világegyetem felfogásának módját változtatja meg.......az emberek felfedezik az energia egy új formáját, amely a lényegét képezi minden létező dolognak, és kisugárzik mindenből, beleértve magunkat is.
Ennek az energiának az érzékelése azzal kezdődik, hogy az ember mind érzékenyebbé válik a szépségre.
A szépség érzékelése barométer, amely jelzi, milyen közel járunk ahhoz, hogy ténylegesen érzékeljük az energiát.
...aki egyszer érzékelte az energiát, az tudja, hogy ugyanabban a kontinuumban található, ahol a szépség.

Ha valami  szépnek mutatkozik, akkor intenzívebb a jelenléte, élesebben, élénkebb színekben érzékeljük. Kiválik, kiragyog a többi dolog közül.

Az érzékelés következő szintjén az ember már a minden létező dolog között ott lebegő energiamezőt is látja.

Megpróbáljuk ezeket a növényeket komplett energiarendszernek tekinteni, és gondoskodni mindenről, amire a fejlődéshez szükségük van: talajról, tápanyagokról, nedvességről, fényről. Arra jöttünk rá, hogy az az egyes palántákat körülvevő teljes ökológiai rendszer egyetlen élő szervezet, egyetlen organizmus. És az egyes részek állapota kihat az egész állapotára.
A kísérleti növények nem nőttek ugyan számottevően nagyobbra, de tápérték szempontjából sokkal hatékonyabbak lettek.
.....azok a növények, amelyek a legtöbb közvetlen emberi figyelemben részesülnek, még hatékonyabban fejlődnek.
Tehát a növényekre fordított megkülönböztetett figyelem beléjük ültet valamit, ami viszonzásképpen fokozza az ember teljesítőképességét, ha a növényt megesszük?

Megváltozott a testét körülvevő energiamező. Itt a legtöbben megtanuljuk, hogyan lehet meglátni ezt, legalábbis bizonyos fényviszonyok között. ha az embernek szexuális gondolatai támadnak, az energiamező örvényleni kezd, és valósággal kilövell a vonzalom tárgyát képező személy felé.

..azt figyeltük meg, hogy két olyan napszak van, amely különösen alkalmas az energiamezők érzékelésére. Az egyik a napnyugta, a másik a napkelte ideje.
Az ittenieknek, akiknek semmiből sem áll megpillantani az energiamezőket, többnyire csak növényeket esznek. Méghozzá nagyrészt azokat a különösen értékes növényeket, amelyeket saját maguk termesztenek.

A látóteremben minden egyes növényt fehéres fényburok vett körül- tisztán látható, mégis tökéletesen átlátszó, hiszen a növények színéből, formájából semmit sem fedett el. Rájöttem, hogy amit látok, voltaképpen a növény saját, egyéni szépségének meghosszabbítása.
Sarah leült mellém elém a földre, szemben egy filodendronnal. A testét körülvevő, fehéres fényburok kilövellt, és magába ölelte a növényt. A filodendron saját energiaburka jó egy méterrel megnövekedett.

....az ember hozhat döntéseket, fölkészülhet, de minden eseménynek megvan a maga ok-okozati rendszere, amely független a mi hozzáállásunktól.
Ha lehetséges gyorsabb növekedésre bírni a növényeket, lehet, hogy bizonyos események bekövetkezését is meggyorsíthatjuk- vagy éppen késleltethetjük, attól függően, hogy miként vélekedünk felőlük.

A kézirat a szépség mibenlétével foglalkozott. Leszögezte, hogy az emberek a szépség észlelésén keresztül tanulhatják meg az energiamezők érzékelését. Ha ez megtörtént, mondta a Kézirat, mihamar  átalakulnak a tárgyi valóságról vallott nézeteink.
Több olyan táplálékot veszünk például magunkhoz, amelyben még eleven ez az energia; felismerjük, hogy bizonyos helyek több energiát sugároznak ki, mint mások; a legnagyobb energiakisugárzást a régi, érintetlen, természeti környezetben, például az öreg erdőkben találjuk meg.

Az embernek jól össze kell szednie a saját energiáját, amikor egy ilyen helyről elmegy.

Egy jógaóra?! :)


Namaste

96. James Redfield: A mennyei prófécia

2006-ban került a kezembe ez mű és nagy hatással volt rám. Ebben az évben veszítettem el hosszú betegség után az édesanyámat. Ekkor szembesültem tudatosan először avval, hogy az életünk a környezetünk számára bizton végesnek mondható.
Tudatosan vagy sem, újra kerestem a magyarázatokat az életünk különböző momentumaira.Kapóra jött ez a mű, amely az életünk átalakulását elősegítő felismerések kéziratáról szól.
A napokban újra a kezembe akadt és gondoltam veletek is megosztom azokat a gondolatokat, amik akkor és ma is megragadták, megragadják a figyelmemet. Biztos jó néhány jógával töltött órámat is átfedi, de talán elnézitek, ha nem írok folyton az órán szerzett benyomásaimról. 
Eltelt egy negyedév a 365 napból és éreget is bennem egyfajta összefoglalása ennek az időszaknak. Viszont olyan gyorsak és keszekuszák a történések bennem és körülöttem, hogy még nem tudom egybefüggő, átadható gondolatokká rendezni. 
Remélem, a következő nyaralásunk a segítségemre lesz. Addig talán ti is találtok egy két érdekességet az alábbi könyvrészletekben. 

"Az első felismerés azt jelenti, hogy újragondoljuk, milyen rejtélyek veszik körül életünket ezen a bolygón. Átéljük ezeket a titokzatos véletleneket, és ma még nem értjük ugyan őket, mégis tudjuk, hogy valóságosak. Ugyanazt érezzük újra, amit gyerekkorunkban: hogy az életnek van egy másik oldala, amelyet még föl kell fedeznünk; egy másik folyamat, amely a felszín alatt zajlik.

Ha egyszerre elég sokan érdeklődnek komolyan az iránt, mi történik az életünkkel, akkor meg fogjuk kapni a választ. Megnyilvánul a többi felismerés- egyik a másik után.

a papság minden erejével igyekszik elfojtani a Kézirat nyilvánosságra kerülését..............mert kikezdi a vallásuk alapjait.

a tapasztalataink igazolják a Kézirat szavait. Ha komolyan elgondolkodunk azon, mit is érzünk legbelül, hogy a történelemnek ebben a pillanatában merrefelé tart az életünk, fel fogjuk ismerni, hogy a Kézirat szavai logikusak: igaznak hangzanak.

...súlyosan veszélyeztetett gyerekekkel foglalkoztam. Azt hittem, tudom, hogyan lehet ezeket a gyerekeket átsegíteni a legnehezebb perióduson, a már-már megszállottságig fajuló, görcsös reakciókon, amelyek nem engedték őket előrehaladni az életben....
.......az emberek miként szakíthatnak a múltjukkal, továbbra is rejtély maradt számomra.

A második felismerés hozzásegít a közelmúlt történelmének helyes értelmezéséhez, és érthetőbbé teszi az átalakulást.

....a történelmet megfelelő módon kell szemlélni. .....sok évet töltöttem azzal, hogy rosszul tanulmányoztam és tanítottam a történelmet. Csak a civilizáció technikai fejlődésére koncentráltam, meg azokra a nagy emberekre, akik ezt a fejlődést elősegítették. De ami igazán fontos, az az egyes korokban uralkodó világkép: hogy mit éreztek, mit gondoltak az emberek. A történelemnek az lenne a dolga, hogy megértesse velünk életünk legtágabb összefüggéseit. A történelem nem csak a technika fejlődése: a történelem a gondolkodás fejlődése. Ha megértjük elődeink valóságképét, megtudhatjuk azt is, hogy mi miért úgy szemléljük a világot, ahogyan szemléljük és miként járulhatunk hozzá a további fejlődéshez.


.......a középkori világban az élet minden vonatkozását egy másik világból való fogalmakkal határozták meg. A valóság minden megnyilvánulása - a pusztító viharaktól vagy a földrengéstől kezdve a bőséges vagy a gyatra termésen át szeretteink haláláig- vagy Isten akarata, vagy az ördög gonoszságának műve. Az időjárás, a földtani erők, a gazdálkodás technikája, a betegségek nem játszanak szerepet..........Maga egyenlőre maradéktalanul hisz a papoknak; tudomásul veszi, hogy a világot kizárólag spirituális erők kormányozzák.

......ez a világkép összetöredezik. Először is: maga észrevesz bizonyos rendellenességeket a papok viselkedésében- például, hogy megszegik a tisztasági fogadalmukat, vagy fizettségért hajlandók szemet hunyni, ha a kormányzat emberei áthágják a Szentírásban foglalt törvényeket.

De ahogy összeomlott a középkori világszemlélet, megszünt vele együtt a biztonságérzet is.

Maga is kinézett volna erre a hatalmas, és ismeretlen világmindenségbe, és maga is azt mondta volna, amit a kor többi gondolkodója: hogy szükség van új közmegegyezésre, egy eszközrendszerre, amelynek segítségével módszeresen felderíthetjük új világunkat. A valóság feltérképezésének ezt az új módját tudományos módszernek nevezte volna.

Tudta, hogy nemrég vesztette el az Isten által kormányozott univerzumba vetett hitét, és emiatt az Istenbe vetett hitét is. De úgy érezte, a kezében van egy módszer; egy olyan folyamat, amely meg tudja teremteni a társadalmi közmegegyezést; amelynek segítségével megérthet mindent, ami körülveszi, beleértve Istent is, és beleértve az emberiség létezésének célját is ezen a bolygón.

Kiküldtük a felderítőket, hogy létezésünk teljes magyarázatával térjenek vissza, de a mindenség annyira összetett, hogy nem tudtak hamar visszaérni......Amíg a kérdéseinkre választ nem kapunk, valami mással voltunk kénytelenek foglalkozni.

Nos, mivel a felfedezőink még mindig nem határozták meg valódi spirituális helyzetünket, mivel továbbra is várakozni kell, hát helyezkedjük el addig is kényelmesen ebben az új világban. Eleget tudunk már róla ahhoz, hogy a hasznunkra fordítsuk, nosza, emeljük az életszínvonalat, s vele a biztonságérzetünket.

Azért dolgozunk, hogy kényelmesebb életkörülményeket teremtsünk, és ez lassanként önmagában elegendő magyarázattá vált. Közben pedig fokozatosan, módszeresen megfeledkeztünk az eredeti kérdésről. Arról, hogy miért is élünk voltaképpen.

Elhatároztuk, hogy kényelmesebb, kellemesebb életet teremtünk önmagunk és gyermekeink számára; ez a döntés röpke négyszáz év alatt olyan emberi világot hozott létre, amelyben az élet minden kényelme megvalósítható. Fölmerült azonban egy gond is: önnön kényelmünk megszállott hajszolása, a a természet leigázására tett, összpontosított erőfeszítések közben beszennyeztük, az összeomlás szélére juttattuk a bolygó természeti rendszerét.

....ez az emberiség fejlődésének szükségszerű és kikerülhetetlen fokozata volt.

Megvalósítottuk azt, amit elhatároztunk, és amikor ez bekövetkezett, elkezdtünk felocsúdni az eddigi cél üldözésének kábulatából.
Létrehoztuk az anyagi biztonság megteremtésének eszközeit, és most készen állunk, sőt kíváncsian várjuk, hogy kiderüljön: miért csináltuk ezt az egészet."

Folytatom.

Namaste

94-95 Szembenézni a tudatalattimmal

Tegnap a reggeli órával kezdtem és utána néhányan leültünk egy közös reggelizésre, ami időpontilag már inkább ebédnek felelt meg. Beszélgettünk a mindennapjainkról, sportról, filmekről, tervekről és megvalósulásaikról. Két momentum azonban jelentősen meghatározta a nap további részében a gondolataimat. A társaságunk fiú tagjának nagyon bölcsnek és igaznak tűnő mondata, miszerint minden döntésünket a tudatalattink irányít. Előbb utóbb úgyis rákényszerülünk arra az útra, melyet a tudatalattink mutat.
Mégis látszólag ennek a megismerésével törődünk a legkevésbé.
Az én életemben nem volt ez mindig így, azt is mondhatnám egy jó ideje tudatosan kerülöm a tudatalattimmal való foglalkozást. Erre az a film döbbentett rá, mely szintén rég a polcunkon hever, a beszélgetésünkön szóba is került és egyszerűen halvány emlék sem derengett bennem róla. Ilyet nem pipáltam olyan alkotással kapcsolatban, melyeket már megismertem, fontosnak és értékesnek tartok.
Hazajöttem és megnéztem.

A film és a délelőtti beszélgetésből megragadott mondat felnyitotta a szemem. Milyen döntéseimről és az életem milyen eseményeiről, arról még nem írok, de:
egy újabb ponttal bővült a bakancslistám- szembenézni a tudatalattimmal.
Már nem csodálkozom a 365 jóga gondolatán.
Este újra jógáztam és azon meditáltam lesz-e elég bátorságom és kitartásom?
A jóga valóban segít, hogy egyensúlyba helyezzem testet a lélekkel, jót a rosszal és eget a földdel?
A válasz várat magára.Egyben azonban már most is biztos vagyok. Bár hogy is végződjék, minden órával (még a rosszul megéltekkel is) csak gazdagodik az életem.

Namaste

92-93 Végre újra a pályán

Igéretemhez híven tegnap dupla órán vettem részt délután. Örömmel érzékeltem, hogy viszarázodtam. Még a második óra után is úgy éreztem, hogy jöhet akár a harmadik, de már tudom, hogy ez érzéki csalódás csupán. Ez az érzés csak addig tartott még bemegyek és elekezdem a légzőgyakorlatot. Megéltem ezt mér egyszer kétszer duplázgatásom során. A következő időszakban próbálok arra figyelni, hogy el tudjam különíteni a két érzést.  Mikor jó egy következő órán részt venni és mikor hajt csupán a lendület.
Nem egyszerű, de a lendületből nyomott óra vezet a besokkoláshoz, amit bár rengeteg személyiségfejlesztő hatása van, azért szeretnék elkerülni.
Az oktatóink mesélték, hogy a tréningen ők 90 napon keresztül vesznek részt napi két órán. Reggel és este egy órát jógázva. Állítólag a különböző napszakban végzett gyakorlatoknak is más hatása van a testünkre. Reggel, bár nem vagyunk olyan hajlékonyak, pont ez fejlődik sokat, míg este az állóképességünk és izomzatunk. Érdekes.
Most néhány alkalommal lesz lehetőségem ezt kipróbálni. Duplaórán veszek részt. Reggel és este is szánok rá időt. Beszámolok az eredményről, vagy eredménytelenségről. :)
Most indulok is!

Namaste


 

91. Ha nem adottságunk a hajlékonyság

Tegnap egy Balatonon töltött hét után újra meglátogattam a jógatermet. Megállapíthatom, badarság ennyi napot kihagyni annak, akinek nem adottsága a hajlékonyság. Nehezen állt rá a testem a gyakorlatokra. Újra küszködtem a levegővétellel, semmilyen irányba nem hajoltam úgy, mint eddig és időnként majd kiugrott a szívem a helyéről.
90 órát egyfolytában végigcsinálni nagy dolog?
Ez nagy dolog! Szembesülni avval, hogy a megszerzett eredmények jó része elveszik, ha nem fordítunk időt a gyakorlásra, és mégis minden szenvedés ellenére úgy dönteni, hogy holnap újra jövök.
Sőt duplázom!

Namaste

88-90 Duplázgatás

Holnap indulok a Balatonra! :)
Gondoltam, hogy ne essek túl messze a jóga közben megálmodott célkitűzéstől, duplázgattam az elmúlt négy egymást követő nap.
Az első nap reggeli és esti órán vettem részt. Közben társasági életet éltem, lévén hétvége első napja. Egyáltalán nem jelentett megerőltetést, sőt abban a furcsa érzésben volt részem, hogy reggeli jógázást is tudom élvezni. P. Kriszta zseniálisan összeszedett és kiegyensúlyozott órát tartott, ami feledtetni tudta velem, hogy még alig mozog valamim.
A családom fiú tagjai ezen a napon a Paks-Kalocsa között megrendezett Virtusúszáson vettek részt. A képen éppen a beneveznek:

A második duplázós nap vasárnap. Ezt együtt csináltuk végig a párommal, két egymást követő órán. Ekkor is úgy éreztem magam, mint mindig ha ilyenre adom a fejem, az első óra bemelegít, a másodikon egy kicsit tovább haladhatok egy egy gyakorlatban.

A harmadik nap sem hozott sok változást, bár a gyakorlatok között egyre többször éreztem, hogy lassan be kellene érnem egy órával. Gondoltam rendben, holnap szimpla nap, de..... ekkor lépet be a facebook és Bukovics Zoli híre, hogy visszatér balesete után ismét a jógaterembe. Ebből az alkalomból meginvitál minket a 17.30-as órára egy közös jógázásra. Ennek csak nem lehetett ellenállni! :)

A Párom csak az este nyolckor kezdődő órára tud jönni így dobta magát a dolog; a negyedik nap dupla óra.

Itt következett be a változás. Az első óra remekül lement, de a második közben már csak Fábri Zoltán ISTEN HOZTA ŐRNAGY ÚR című filme járt az eszembe. 

Úgy is éreztem magam, mint a filmben a családtagok néhány nap után. Végigcsináltam a gyakorlatsort magam sem tudom hogyan.

Feszegettem a határaimat és ebben a kérdésben most elértem! :)

Az elmúlt 84 napban 90 órán vettem részt. ( Ennyi kb. egy negyedév! )

Jöhet a megérdemélt pihenés és egy kis mérlegkészítés a hatások terén.

Ma csak az este nyolckor kezdődő órán jógázom és utazás.

Namaste

86-87. Bakancslista

A "Bakancslista" azon dolgok sora, amelyeket az ember meg akar tenni és tapasztalni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot. Egy igen jó film is készült erről a témáról. Bár a film főszereplői ezt a listát, akkor készítik el, mikor megtudják, hogy a betegségük rövid időn belül halálhoz vezet.

Egy kis idézet a filmből:

" Nehéz egy ember életének értékét megbecsülni. Egyesek azt mondják, hogy a hátrahagyott szeretteinkben mérhető. Mások úgy hiszik a hitben. Megint mások szerint a szeretetben és olyanok is vannak, akik azt tartják, hogy az életnek semmi értelme sincsen. Hogy én?!
Én úgy gondolom, hogy azok által méretünk meg, aki hozzánk mérik magukat. de egyet bizton állíthatok, hogy mérjük akármilyen mértékkel is Edward többet élt földi léte utolsó napjaiban, mint sokan egy egész élet alatt."

Vannak alkotások. amit időről időre újra megnézek, a bennük hordozott tanulságok, életszemléletük vagy  humoruk miatt. Ezt a filmet mindhárom ok miatt tartogatom a polcomon.
Nagyon szeretnék úgy élni, hogy- ha eljutok az életemnek ebbe a szakaszába- már ne keljen ilyen listát készítenem. Akkor már egyszerűen Shavászana, relax és kiváncsiság kerítsen hatalmába. :)
Ezért a film megtekintése óta rendelkezem ilyen listával.
Sokat segít, hogy ne fojjon szét az életem és ne repüljenek el szinte láthatatlanul az éveim.
A tavalyi évben az alábbi elemmel bővült: találni olyan mindennaposan űzhető mozgást, ami nem távolít el a páromtól és segít megőrizni a fiatalságunkat.
Így kerültünk ebbe a terembe. Próbálkozunk, egyenlőre nem sikertelenül! :)

Namaste

az én 149+4 jógaórám, avagy mit írjak a 2012. január 7.- óta

A 60 nap után gondolkodtam, hogy Ó, mi is lenne az a frappáns bejegyzés amiben meg tudnám értelmesen fogalmazni, vagy legalább valamennyire kifejezően, hogy mi is számomra ez a "90 perc és járulékos következményei"..
Aztán a fájlok hektikus halmainak böngészése során ráakadtam egy korábbi feladatra ugyanerről a témáról megfogalmazott word dokumentumomra, ami így hónapokkal később még mindig helytálló. Azt hiszem ez mostmár az is marad.. (Ha nem, majd írok új bejegyzést)

:)

“Kizökkent világ”

Egy kizökkent világban, egy elfordult valóságban a mindennapi, konvencionálisan értelmezett nézőpontból a dolgok abszurdnak, kicsavarodottnak, másnak látszanak. Amit színnek hiszünk, felváltják a sötétek és a fények. Ahogy gondoltuk, hogy a helyes módja a kezünk, lábunk, tekintetünk, testünk tartásának egészen másnak tűnik. A fejünk nem a testünk legmagasabb pontja, a szemünkkel nem a látványt nézzük, a kezünkkel nem a zsebünkbe túrunk, a talpunk pedig nem feltétlenül ragad a földhöz. Nem. A dolgok elrendezése abszurdnak tűnhet első pillantásra: a tekintetünk magunkba fúródik, a fejünk talán lényegtelen is bizonyos esetekben, a talpunk a kezünkbe kapaszkodik, a kezek a talajt nyomják magunk alá...

Igen, egy kizökkent világban talán nem gondolnád, hogy meg lehet maradni épp ésszel, de ha a fejed helyett elkezdesz a légzésedre koncentrálni – orron be-orron ki, lassan hatig számolva - a racionális gondolatok helyett engeded kiürülni az aggodalmaknak fenntartott helyet és egyesével engeded el mindazokat a jelentéktelen - pardon, nemkizökkent-világi- gondolatokat, érzéseket, a figyelmedet lassan magad köré építed és csak annyi kapaszkodót tartasz fenn a külső látvánnyal amennyi elég ahhoz, hogy megtartsd azt a pillanatnyi kicsavarodott pózt, akkor lassan rájössz...

Rájössz, hogy egy ilyen kizökkent világ 90 percében kerültél legközelebb önmagadhoz, hogy a 38-40C-os közegben levetkőzted az összes szükségtelen kelléket amit magaddal cipelsz nap mint nap, hogy az izzadsággal együtt távoznak más mérgező anyagok és gondolatok is, hogy mindaz amit ott kinn görcsösen próbálunk „meglátni” valójában talán lényegtelen is, de mindenesetre nem fogható ahhoz a látványhoz amit az öninspekció és az elme próbatétele tár elénk.

Igen, egy kizökkent világ 90 perce talán a legtanulságosabb élmény amellyel találkozhatunk és elvonulni ebbe a terembe önmagunkkal talán a legbölcsebb és legkevésbé hétköznapi dolog amit tehetünk.

Simona

82-85. Izomnövekedés izomláz nélkül

Hamarosan indulok a Balatonra. Gondoltam, hogy biztos ne legyen hiányérzetem, duplázok egy párat. Ezt nagyon szeretem, egészen más az első óra, mint a második. Tökéletesen be vagyok melegedve így sokkal több a sikerélményem a gyakorlatok során.
Még jógázásunk kezdetekor sokszor találkoztunk egy lánnyal, aki annyira messziről járt ide jógázni, ha eljött mindig dupla órán vett részt. Csodálattal néztem! Számomra hihetetlen volt, hogy ebből az órából rögtön lenyomjam a másodikat is. A kihívásnál is azt kifogásolta, miért nem lehet 15 nap alatt teljesíteni a 30 alkalmat. Régen nem találkoztunk, biztos más időbeosztásban jár, ha olvas minket, puszilom!
Szóval duplázgatok.
Közel lakunk a teremhez így sétálva megyünk és jövünk. Néha egyedül, néha társasággal. Van, hogy olyan jó beszélgetés kerekedik közöttünk, hogy megállunk egy italra vagy vacsira is.
A tegnapi nap szépen csendesen, mindenki magára figyelve sétálgatott haza így én is, de egyszer csak érezni kezdtem valami izomláz félét a lábamban, amit komolyan megosztottam a velünk együtt sétálgatókkal. Hatalmas kacagásba kezdtek és ezt mondták:
- Nohallod így 80 x-edik alkalom után csak így megjegyzed, hogy mintha egy kis izomláz félét éreznék a lábamba.   Ezen nekem is nevetnem kellett.
Egy ideje nem is figyelek arra, hogy mennek a napok.(Ha nem lenne a blog komoly nehézséget jelentene megmondani, hol is tartok.)
Jövök, csinálom, élvezem vagy gyötrődöm és volt már olyan is, hogy az óra felén relaxáltam. Elmondhatom, nagyjából megtanultam kezelni a testemet. Már rég nem fordult elő, hogy meghúztam volna a nyakam, térdem, hátam, az órákról teljes komfortérzettel távozom. Átúsztam a Balaton is úgy, hogy az elmúlt egy évben talán kétszer jutottam le az uszodába és nem vagyok benne biztos, hogy abból is az egyik alkalmat nem dumáltam végig a szaunában - és nem lett izomlázam. Érthető hát, hogy furcsának találtam ezt az érzést, de a reakciók felnyitották a szemem.
Látható izommennyiségre tettem szert izomláz nélkül. Sok sportot kipróbáltam, de ezt egyikről sem tudnám elmondani.
Vajon milyen lesz megállni? Azt már elhatároztam, hogy végre néhány nap futok. Ha akkor sem lesz izomlázam........., majd kitalálom miként ünnepeljük!

Namaste

3 év krónikája

Nem vagyok nagy író, de most először úgy éreztem, el kell mesélnem a történetem.
Egészen pontosan 2009 május 7.-én kezdődött ... akkor léptem be először a központ ajtaján. Lehangoltan, 58 kilósan, takargatva a  testemet.
Az első alkalom után, nagy meglepetésemre nem futamodtam meg, pedig rettenetesen zavart, hogy izzadok (folyton törölgettem magam), továbbá minden mozdulatnál gyűrődtek a kis "hurkáim" itt-ott a testemen.
Lehet, hogy ez nagyon viccesen hangzik, de az 50 kilós "versenysúlyom"-hoz képest rettenetesen éreztem magam.
Középiskolás koromtól kezdve túl voltam már sokféle aerobic és jógairányzat, valamint egyéb testmozgások kipróbálásán, szereztem aerobic edzői és jógaoktatói képesítést, de hosszú távon semmi sem ragadott meg igazán.
Itt azonban valami megváltozott.
Lassan, de biztosan, szinte észrevétlenül lettem "függő".
Ancsa volt az első oktatóm, és néha mai napig hallom erős, kellemes, megnyugtató, biztató hangját. Köszönet érte.
Pár hónap után elvittem és ott is hagytam a saját matracomat, alig láthatóan  az egyik sarkába ráírtam a számot: 3446. Gondoltam, ha netán abbahagyom, könnyebb legyen a nyomokat eltüntetni.
Nem kis meglepetésemre, a 2. szülinapi akcióban vásároltam egy éves bérletet, megbarátkoztam az izzadással és egyre kevesebbet takaró öltözetben, egyre sűrűbben látogattam az órákat. Persze még sokszor jöttek a kifogások - fáradt vagyok, álmos vagyok, sokat dolgoztam, kint túl hideg vagy túl meleg van, majd holnap...
A második éves bérletem megvásárlására már tudatosan készültem, alig vártam, hogy megtehessem. Egyik nap megelégeltem, hogy alig találom a matracomat a sok hasonló között, mert olyan apró rajta a jelzés, tehát kértem egy tollat, és jó nagy betűkkel a matracom egyik sarkába felkerült a nevem, a másikba pedig a már ismerős szám. Remélem soha többet nem kell onnan "eltüntetnem".
Időközben elkezdem futni, változtattam az evési szokásaimon, lefogytam a zavaró 8 kilómat, jelentősen javult a kedélyállapotom, és folyamatosan fejlődöm (bár van olyan póz, amit szerintem akkor sem fogok tudni megcsinálni, ha újra születek). Egyre többet hallom az órákon, hogy "Ez az Timi, nagyon szép!" Sokkal jobb lett az állóképességem, imádok izzadni, és nyűgös leszek, ha valamilyen külső körülmény miatt nem tudok elmenni a betervezett alkalomra.
Végül a "függőségem" okát is megfejtettem: az órák után elönt a fizikai fáradtság, de mégis könnyűnek és lazának érzem az egész testem, teljesen üres, kipihent és ellazult az elmém. Ha nagyon fáradt, álmos és kimerült vagyok, akkor érzem igazán a jótékony hatásokat, ezért szépen lassan eltűntek a kifogások is.
A harmadik éves bérlet megvásárlása már nem volt kérdés, amit úgy ünnepeltem meg, hogy végleg búcsút intettem a hosszú felsőknek, Bikram számára abszolút tökéletes kicsi sortban és rövid topban folytatom a gyakorlást:))
Most itt tartok, és izgatottan várom a folytatást!
Leginkább a nyári időszakot szeretem, mikor kint is rekkenő a hőség, nem kell megszárítani a hajamat, mert a nap és a szél megteszi,  és egy könnyű ruhában könnyű léptekkel és lélekkel megyek tovább...

Namaste

80-81. Hajnóczi és a mindennapjaink?

Egy egészen hosszú gondolat és eseménysor fűződik az alábbi idézethez, melyet már el is kezdtem megosztani veletek, de jógázás közben a belső énem ezt kérdezte:
-Kell ehhez comment? Nem találkozik más is nap mint nap a te sztoridhoz kapcsolódó eseményekkel?
-Szerintetek?

Hajnóczy Péter:A hangya és a tücsök

A novemberi szél a zörgő faágakról éppen az utolsó fonnyadt-száradt leveleket tépte le, amikor az erdőszélen találkozott a tücsök és a hangya. A hangya kicsit kopott, naftalin szagú, de panofixbéléses télikabátot viselt - júliusban vette leszállított áron a Bizományi Áruházban, akár a vízhatlan síbakancsát -, a tücsök viszont láthatóan didergett vékony és béleletlen vászondzsekijében. A tücsök zsebre dugott kézzel álldogált, mert kesztyűje sem volt.
- Jó napot, tücsök szomszéd - mondta a hangya. - Ahogy elnézem, nem izzad bele a kabátjába...
- Bizony, hideg van, hangya szomszéd - válaszolt vacogva a tücsök. - Ez a szél az ember csontját is átjárja...
A hangya megigazgatta bőrkesztyűs kezével a sálat a nyakán.
- A feleségem kötötte - mondta. - Ügyes asszony: nézi a televíziót és közben mindig köt vagy horgol valamit. Maga, úgy tudom, nőtlen és albérletben lakik...
- Hát igen - bólogatott a tücsök -, tudja, én mindig csak hegedülgetek, másra nemigen marad idő...
Cigarettásdobozt kapart elő a zsebéből, és odakínáIta a hangyának.
- Köszönöm - rázta a fejét a hangya. - Több, mint három hónapja, hogy leszoktam a dohányzásról. Nemcsak haszontalan, az egészségre káros szenvedély ez, de pénzbe is kerül. Egy doboz cigaretta árából megreggelizhet, vagy megvacsorázhat a magamfajta kétkezi munkás. - Megköszörülte a torkát. - Úgy tervezzük a feleségemmel, hogy jövőre nagyobbra cseréljük a lakást. Központi fűtés, telefon, közvetlen földalatti járat a szemétdombhoz...
A tücsök cigarettára gyújtott.
- Aki nyáron hegedül, míg mások megfogják a munka végét, hogy vigyék valamire az életben... - A hangya megcsóválta a fejét. - Talán azt gondolta, kedves tücsök szomszéd, hogy ebben az évben nem is lesz tél?
- Egy hét múlva elutazom - mondta a tücsök -, csak úgy május felé jövök haza...
- Elutazik? - csóválta a fejét a hangya. - Valami rokoni meghívás, kedves szomszéd?
- Nem járok én vendégségbe - mondta a tücsök -, csak hegedülgetek otthon, gyakorlok...
- Elárulná, hová utazik? - mosolygott rá a hangya.
- Párizsba - mondta a tücsök.
- Párizsba?
A hangya kerekre tágult szemmel a tücsökre meredt.
- Tréfál, kedves szomszéd? - kérdezte kissé emelt hangon. - Miből telne magának arra, hogy Párizsban töltse a telet?
- Meghívtak... a Conservatoire... - mondta a tücsök. - Hangversenyeken hegedülök...
A hangya a földre szögezte a szemét, hallgatott egy darabig, aztán kérlelő hangon megszólította a tücsköt:
- Tekintettel a régi ismeretségre... elintézne egy számomra fontos ügyet?
- Kérem, nagyon szívesen... - biztatta a tücsök - csak mondja, szomszéd úr...
- Arra kérném - mondta a hangya -, hogy Párizsban keresse fel La Fontaine urat, és mondja meg neki, hogy nyalja ki a seggem.

A jóga segítségével választ kaphatunk kérdéseinkre. Ezekre is?

Namaste

78-79. Úgy éljünk, hogy a végső pillanatban ne sajnáljunk semmit

Az egyik ismerősöm rakta fel az alábbi cikket facebookra.

Mit bánnak a leginkább a haldoklók?

Egy végstádiumú betegekkel foglalkozó ausztrál nővér összegyűjtötte, hogy a haldoklók mit bántak leginkább életük végén. A férfiak leggyakrabban azt sajnálták, hogy túl sok időt töltöttek munkával.

Bronnie Ware, palliatív ellátásban dolgozó ausztrál nővér évekig ápolt végstádiumú betegeket. Betegeivel az utolsó hetekben igyekezett arról is beszélgetni, hogy van-e valami, amit sajnálnak, vagy bánnak, hogy úgy alakult az életükben, ahogy alakult. Az először a blogján közzétett, öt megbánást tartalmazó listát kibővítette könyvvé is, amely angolul idén számos országban jelent meg, és már több millió példányt adtak el belőle.
A megbánások között sok visszatérő akadt, a nővér szerint a leggyakoribb az alábbi öt volt:
1. Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni.
A legtöbben ezt sajnálták. Amikor az ember élete végéhez közeledik, és őszintén visszatekint, szembesül vele, hogy mennyi álmát nem teljesítette be. A legtöbb ember még álmai felét sem váltotta valóra, és tudatában van annak, hogy ez a saját döntéseinek következménye" - írja a nővér a blogján.
2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.
"Minden férfi betegem szájából elhangzott. Sajnálták, hogy kimaradt az életükből gyermekeik fiatalsága, hogy kevés időt töltöttek társukkal. Minden általam ápolt férfi mélyen sajnálta, hogy élete nagy részét a munka taposómalmában töltötte."
3. Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására.
"Sok ember érezte úgy, hogy a konfliktusok elkerülése végett elnyomta az érzéseit. Ennek az eredménye egy középszerű élet lett, és soha nem váltak azzá, akivé válhattak volna. A ki nem mondott keserűség, harag, neheztelés sokaknál betegségek kialakulásához is vezetett."
4. Bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat.
"Gyakran egy régi barátság értékét csak az utolsó hetekben ismerjük fel, amikor már sokszor nincs mód az illető felkutatására. Sokan számoltak be arról, hogy annyira lefoglalta őket a saját életük, hogy az évek során fontos barátságokat hagytak elúszni. Sokan számoltak be mély megbánásról, hogy barátaikra nem szántak elég időt és energiát. Mindenkinek hiányoznak a barátai élete végén."
5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek.
"Sokan csak életük végén ismerik fel, hogy a boldogság is választás kérdése. És ahelyett, hogy a boldogságot választották volna, beleragadtak a régi mintákba, szokásba. A megszokás mind az érzelmi életet, mind a fizikai létet képes középszerűvé tenni. A változástól való félelem sokakat arra késztetett hogy magukkal és másokkal is elhitessék, hogy tulajdonképpen elégedettek az életükkel, miközben lelkük mélyén arra vágyták, hogy újra bolondozhassanak, és felszabadultan nevethessenek."

 Igen, ez is  célom a jóga segítségével olyan életet kialakítani, hogy a végső pillanatban azt mondhassam:
- Jó volt! Szép volt! Ennyi volt. Folyt. köv. :)

Namaste

76-77. Hegymászás és a jóga!?

Mit keresünk a hegyekben? Gondolatok a GrossGlocknerről...

Nehéz szavakkal leírni, milyen érzés fent állni egy hegycsúcson. Szinte lehetetlen elmondani azt a megrázó élményt, ahogy látod, hogy alattad elterül a világ többi, ezer méterrel alacsonyabban fekvő része. Átadhatatlan az a szívedet csordultig töltő, elsöprő boldogság, ami akkor önt el, amikor fáradtsággal és néha kockázatot is vállalva, sikerül feljutni egy hegy tetejére. A sziklák zord világa messze van attól az ideális helytől, ahol életünk hátra lévő részét szívesen eltöltenénk: egy dolog, hogy hideg van és kegyetlenül hasít a szél s a fagy, magasan, ritka oxigéntartalommal és kitett gerincekkel kell dacolnunk, még a lezuhanás, lavina és kőomlás veszélye is ott kísért minden másodpercben.

Mi az, ami mégis mágnesként ránt a hegyekbe, mi az az ősi hívó szó, ami hétvégenként sziklamászók, hegymászók és magashegyi túrázók sokaságát vonzza az Alpok és a Kárpátok szellős magaslataiba? Furcsa kérdés azoknak, akiknek ez a szenvedélyük, és valljuk be, furcsa a válasz azok számára, akik nehézkesen merészkednek a küszöbön túl, görcsösen ragaszkodva civilizált kényelmük illékony, fogyatkozó fosszilis energiahordozók és instabil piacgazdasági folyamatok által biztosított illúziójához- vagy csak még nem gyűjtötték össze a bátorságukat ahhoz, hogy testközelből szerezzenek ilyen élményeket.

Aki a hegyek között kalandozik, azt egy idő után örökre megfertőzi a sziklás csúcsokról elé táruló panoráma végtelen szabadsága, és nehezen adja át másoknak, mit is keres a magasban újra és újra. Talán azt az ébrenlétet, ami kiszakít a konvencióknak megfelelés félálom-állapotában eltöltött mindnennapokból. Hiszen kevés más tevékenység kényszerít ilyen mértékű éberségre: a több ezer méteres sziklavilágban nincs második esélyed, egyetlen apró hiba is végzetes lehet. Rászorít a kényszer a pillanat megélésére, nem kalandozhatnak el a gondolataid, lehullik rólad a mindennapi gondok néha öncélú kesergése, céltalan önsajnálata: figyelned kell a körülményekre, magadra, a társaidra, hogy biztosan betekerted-e karabiner zárónyelvét és rendesen megcsomóztad-e a köldökzsinórként összekötő mászókötelet. Mert az élet múlik ezen a vékony sodrott műszálon, épp olyan mély a kapcsolatod a mászótársaddal, ahogy annak idején azzal, akinek a testéből vétettél: kell hozzá ő is, hogy épségben visszatérj arról a néha áldott, néha átkozott hegyről.

A kényelem itt a magasban,  teljesen más értelmet kap: hihetetlen örömet okoz egy száraz, meleg zokni vagy más, át nem ázott ruhadarab, ami megszabadít a félnapnyi didergés démonától, egy bögre forró tea, egy vastag pokróc olyan mennyei magasságokba repít, mint egy luxusszálloda vagy egy gasztroblogok által istenített étterem: az élet legapróbb és legáltalánosabb örömei kapnak hirtelen óriási jelentőséget. Talán a "megtanulunk örülni annak, ami a miénk" méretes közhelye fejezi ki ennek a lényegét. Ezt az érzést mindenkinek(annak is, aki kéretlen kommentárokat fűz az ilyen jellegű témákhoz) át kell élnie ahhoz, hogy megértse ennek lényegét...

A legfontosabb talán mégis az a hatalmas lehetőség, amit a hegyek fizikai és lelki kihívása jelent. A Teremtőtől örökölt szabadság egyik legszebb ajándéka éppen az, hogy nem csak annyik vagyunk, amennyinek gondoljuk magunkat, vagy amennyire a környezetünk értékel. Ha el tudjuk képzelni, hogy meghaladjuk önmagunkat, akkor már rá is léptünk az útra, ami egy átvitt értelemben és földrajzilag is magasabb dimenzióba visz. Magunk mögött hagyva kifogásaink és körülményeink rabláncát, a hegyekben megismerhetjük a saját határvidékünket, sőt, túl és léphetünk a magunknak szabott korlátainkon. Mással össze nem hasonlítható öröm megtapasztalni azt, hogy felülmúltuk saját elvárásainkat és valódi élményekkel teli lélekkel térünk meg hegyi kalandozásunkból.

Azt hiszem, kerüljük a vitákat a "van-e értelme a hegymászásnak" témakörben. Éppen olyan gyönyörű és felesleges dolog, mint vászonra festeni olajfestékkel, vagy köveket faragni a téglától eltérő formájúra, esetleg egy olyan szöveget írni, ami nem ér ki a lap szélére -mondhatjuk versnek is- a szürke és átlagos hétköznapi világon talán nem visz előre, talán semmi konvencionális "értelme" nincs. De mégis: ezek azok a dolgok, amiért érdemes ezen a sárgolyón fel-le kószálni, hogy egyszer, egy napon meghódítsuk azt a csúcsot, amit saját magunk és béklyóban tartó félelmeink és kishitűségünk legyőzése jelent.


Mennyi átfedés van a céljaink között!? Ki a melegben, ki a hidegben, ki fent, ki lent, de valahogy egyet keresünk! 

Namaste

74-75. Iyengar és az ászanák

" Az ászana stabilitást, egészséget és könnyedséget kölcsönöz tagjainknak. A szilárd és kellemes testtartás lelki egyensúlyt eredményez, és megszünteti a tudat ingatagságát. Az ászanák nem egyszerű tornagyakorlatok, hanem tartások. Gyakorlásukkal tetterő, kiegyensúlyozottság, nagyfokú állóképesség és vitalitás fejleszthető ki.
 Évszázadokik tartott, amíg kifejlődtek az ászanáknak a formái, amelyek a test minden izmát, idegét és mirigyét megtornáztatják. E gyakorlatok remek fizikumot hoznak létre, mely erős és rugalmas, anélkül, hogy izomlázat akoznának, s megóvják a testet a betegségektől. Csökkentik a fáradtságot, és megnyugtatják az idegeket. A valódi jelentőségük azonban abban a módban rejlik, ahogyan a tudatot szoktatják és fegyelmezik."

Ezeknek a dolgoknak az érzékelésével jár együtt gondolom, hogy különösebb erőfeszítés nélkül vagyok képes az óra duplázására.
 Viszont ha már az első órán képtelen vagyok kívül hagyni az életem kavalkádját, akkor inkább hozzá sem fogok egy újabb szeánsznak. Jelentem így 75. alkalom  és egy Balaton átúszás után, azért már órán kezdem megtalálni az egyensúlyomat.A koncentráció terén szerzett tapasztalataimat sokszor a mindennapjaim egyéb területére is át tudom ültetni.
A legszembetűnőbb a napokban a hőség kezelése. Hihetetlen, de még ez is a fejben dől el. Egyszerűen nem erre koncentrálok. Próbáljátok ki! :)

"Az ászanák gyakorlásával a gyakorló először is egészségre tesz szert. Az egészség a test, tudat és szellem tökéletes egyensúlyi állapota."


Eddig tökéletesen egészséges tartottam magam. Most? Mennyire másképp kezeltem és értelmeztem én ezt a fogalmat.

" Az ászanák elsajátításával szétoszlanak az olyan kettősségek, mint amilyen a nyereség és veszteség, győzelem és kudarc, dicséret és szidalom, test és tudat, tudat és lélek......"

Ettől még olyan messze vagyok, mint Makó Jeruzsálemtől. Kíváncsian várom, milyen lehet ez az állapot, így hát gyűröm tovább. Bár egy Simonyi idézet valamiért az eszembe ötlött e sorok írása közben. Megosztom veletek, ki tudja ti talán találtok összefüggést.

Namaste

72-73 Bikram jóga és a Balaton

Bizonyára, aki figyelemmel kísérik blogunkat láthatták, hogy nem történt új bejegyzés. Ennek egyik oka, hogy én is olvasgattam a lányokról, akik a Kékszaklag vitorlásversenyen küzdöttek és nagyon ügyesen szerepeltek. Ezt írták:

"Kilenc órakor elrajtolt a 44. Kékszalag, ideális, csajokhoz illő szélviszonyok közott várta a rajtot az Astoria Bikram Joga Sailing Team. Reméljük, kitart a szelünk, és bár estére 80km/órás szelet mondanak, nem tudnak eltántorítani, veretünk, mint a villám."

"Kormányosunk, Magyar Vilma olyan sikeresen rajtolt, hogy ameddig fizikai képessegeink engedik, az élmezőnnyel haladunk. Szent Péter egyelőre a mi oldalunkon áll, számunkra ez a finom kettes keleti több, mint ideális. A hangulat ennek megfelelően jó, pláne mivel sokáig Kékszalag megnyerésére is esélyes katamaránnal tudtunk haladni."

"Vettük a Kenesei bóját, osztályunkban harmadikként, és abszolút huszonnéhányadikként ,ami elég jó hely, most már csak meg kéne tartani. A fáma 80 km/óras szélről szól, de azt azért annyira nem bánnánk, ha nem jönne le. Olyan kellemesen elvagyunk, nagyon nem hiányzik a tavalyi havária, amikor Orosz Barbara kockára fagyott a hajó hátuljában. Szurkoltok? Kényelmesen meg jógázni is lenne időnk, de ennél azért melósabb a helyzet."

"A siófoki bója után, tartjuk a helyünket meglepetésünkre. A nálunk sokkal gyorsabb Sirokkó most hagyott le minket."

"Tihanynál összeverbuválódott a mezőny, sajnos beértek minket riválisaink, de nem adjuk fel. Néma csendben, komoly koncentrálással totyorgunk, miközben reméljük, h az előttunk forrásban lévő levegőreszecskék nem hoznak oriásszelet. Átjottünk a csövön, de meg a verseny felénél se tartunk. Motorosból kaptunk jéghideg vizet nemi rozéval, de persze nincs időnk holmi piálásra."

"Na szóval pitetime, ha ertitek, mire gondolunk... A helyzet változatlan, a fiúk elhúztak. Messze meg a vége!"

"Nincs idő írni: bár nem látszik, de sok lett itt a meló. A nagy rohanógépek mostanában szaladtak el mellettünk, hajrá fiúk! Vajon van esélyük megdönteni a rekordot?"

"It's jógatimeeee!"

Közben a Kékszalag első helyezettje már be is ért a célba. A Fifty-Fifty nevű, magyar építésű katamarán ráadásul megjavította a Kékszalag eddigi rekordját, amit 1955-ben ért el a Nemere II. nevű hajó. Az akkori 10 óra 40 perces időt a Fifty-Fifty 10 óra 34:15 perc alatt teljesítette Józsa Márton kormányzásával.

Szombaton a Balaton átúszásban jeleskedtünk. Orsi az anyukájával együtt úszott.

A másik, hogy készültünk a Balatonátúszásra.

Mivel a teremből többen ,de nem egy időpontban indultunk így a közös képünket, majd az egyik jóga után elkészítjük a megérdemelt pólónkban.

A pénteki jógán erre készültem és vasárnap reggel ezt vezettem le. Mindkét óra remek volt. Az óráknak köszönhetően egyáltalán nincs izomlázam! Pedig három órát aktívan úsztam és csupán egy órát partiztunk az ismerős hajókon. :)

Namaste

70-71 Minden rosszban van valami jó, még a hőségben is

Azt gondolom, elmondhatjuk az egész napot a Bikram jógára való bemelegítéssel töltjük. Nincs hát abban semmi meglepő, ha az órán remekül végezzük a gyakorlatokat. :) Már ha elmegyünk.
Egyébként rájöttem miért érzem magam jobban a jógateremben, mint az utcán:
1. nem éget a nap
2. nem érzem a betonból áradó hőséget
3. elégedettséggel tölt el az óra végén, hogy azért ma is tettem magamért valamit
4. no és a ventillátor, amivel ugyan csínján bánnak, de néha ezért meg meg csap a levegő

Abszolút célirányosan közlekedem, nem iktatok be plusz találkozásokat még egy koktélért, sőt egy jegeskávéért (ami azért nagy szó) sem. Hazaérkezve örülök, hogy élek.
Semmi aktív tevékenységet nem tudok végezni, így újra előkeveredett a jóga könyv. Milyen tanácsokkal és figyelmeztetésekkel lát el minket az ászanák gyakorlásához?

Néhány, amely megragadta a figyelmemet:

"Előfeltételek


Szilárd alapok nélkül összedől az építmény. A jellem képzéséhez a jama (erkölcsi fegyelem) és a nijama (az egyéni gyakorlásban alkalmazható magatartási szabályokat foglalja magába) elveinek gyakorlása fekteti le a szilárd alapokat; enélkül nem fejleszthető ki ép személyiség. Az ászanák gyakorlása a jama és a nijama erkölcsi támasztéka nélkül pusztán akrobatika."
 ( Én persze nem tartom bajnak, ha valaki ezért kezdi el vagy csinálja jelenleg is.)
"A törekvő részéről szükséges tulajdonságok az önfegyelem, a hit, valamint a szívósság és kitartás a megszakítás nélküli, rendszeres gyakorláshoz."


Táplálkozás és tisztaság


"Az ászanákat lehetőleg üres gyomorral végezzük. Ha ez nehezünkre esik, akkor egy csésze teát vagy kávét, kakaót vagy tejet magunkhoz vehetünk, mielőtt elkezdenénk. Minden következmény nélkül gyakorolhatjuk őket a nagyon könnyű étkezést követő egy óra elteltével is.Nehéz ételek fogyasztása után azonban várjunk legalább négy órát, mielőtt elkezdenénk gyakorolni. Az ászanák befejezését követően fél óra elteltével vehetünk magunkhoz táplálékot."

A legtöbb figyelmet az elmúlt időben erre a dologra kellett fordítanom. Mikor egyek, mit és mennyit?
Az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy akkor nem kavar be a hasam az esti jógázásba, ha rendesen reggelizem, a nyersételakadémia által készített ebédet eszem 3-ig bezárólag, és utána már csak a jóga. Persze vannak alkalmak, hogy este még megéhezem, de ritkán. ( Viszont a citromos sört mostanában minden este meg tudnám inni :) , ha nem fognám vissza magam.

"Mielőtt megkezdenénk az ászanák gyakorlását, ki kell ürítenünk a hólyagot és a beleket. A fordított testhelyzetek elősegítik a bélmozgást. Nehéz ászanákat csak a széklet sikeres kiürítését követően végezzünk.

Az agy állapota


Az ászanák gyakorlása közben kizárólag testünk legyen aktív, miközben agyunknak passzív, éber és figyelő tartást kell felvennie. Ha a gyakorlatokban az agyunkkal is részt veszünk, akkor nem fogjuk tudni megfigyelni saját hibáinkat."

No, ez aztán egyáltalán nem megy, az én agyam folyamatosan pörög. Kéne rá egy kapcsoló gomb!

Az ászanák hatásai

A hibás gyakorlás már néhány nap elteltével rossz közérzetet és kellemetlen érzeteket okoz. Ha ilyesmit tapasztalunk, akkor ez biztos jele annak, hogy helytelenül gyakorolunk.
A helyes módon végzett ászana gyakorlatok hatására testben és lélekben egyaránt könnyűnek, frissnek és elevennek érezzük magunkat, s testünket, lelkünket és szellemünket egységben érezzük.
A folyamatos gyakorlás megváltoztatja a gyakorló egész élethez való hozzáállását; a táplálkozás, szex (ha ezt látná a párom már hozzá tenné: az biztos, mert mostanában erre kevésszer tudlak rávenni. Ezt az infót csupán azért osztom meg, nehogy megelőzzön és ő tegye, ahogy ígérte. Férfitársaim vigyázzatok a feleségetekre! :) Egy kis egészséges önkritika. Még biztos sok gyakorlatot végzek helytelenül! ), tisztaság és jellem és jellem terén egyaránt fegyelmezettebb kezd lenni, s lassan új emberré válik.

Ma újra okosabban kezdem a gyakorlást este, milyen kár, hogy passzív aggyal kell jógázni! :)


Namaste

68-69. Izek Imák Szerelmek

Egy könnyeden nagyszerű film, amely az alábbi monológgal kezdődik:

" Van egy barátnőm Debra, pszichológus. Egy nap felkérte Filadelfia város vezetősége, hogy tartson konzultációt egy csoport kambodzsai bevándorlónak. Menekülteknek, akik nemrég érkeztek a városba. Debrát megrémítette a feladat. A menekültek átélték a népirtást, éheztek, a családjukat a szemük láttára gyilkolták meg, éveket töltöttek táborokban, lélekvesztőkön menekültek nyugatra. Mit kezdjen ennyi szenvedéssel, hogyan segítsen nekik?
Sosem találják ki, hogy mivel akartak a menekültek Debrával, azaz egy pszichológussal beszélni. Olyanokról, hogy találkoztam a táborban egy fiúval, azt hittem szeret, de mikor más hajóba kerültünk összejött az unokanővéremmel. Azt állítja, hogy csak engem szeret és folyton hívogat, de összeházasodtak. Mit csináljak, még mindig őt szeretem?
Mind egyformák vagyunk.
Végre eljöttem egy bölcs, öreg gyógyítóhoz és miről akarok beszélni vele?
Az Istenhez való viszonyomról? Az éhező gyerekek megmentéséről? Nem. Csakis a magánéletemről."

A gyógyító tanácsa:

"Élj úgy mintha négy lábbal állnál a földön, mert akkor nem veszíted el önmagadat. Ugyanakkor ne az eszeddel lásd a világot magad körül. Próbáld meg a szíveddel látni és ha így teszel, megismered Istent.
Elvégre ezért vagy itt, nem?
Szevasz, tavasz magad maradsz! :)"

Életemnek a második olyan fázisába értem, mikor el kell döntenem merre legyen az "arccal előre".

"Arra tartunk, amerre nézünk!"- halljuk sokszor órán e bölcs és megfontolandó instrukciót egyik oktatónktól.
Próbálok sok irányba tekinteni és megfontoltan dönteni, ha valamerre el kell indulni.
Így jelenleg a  jóga nekem egyfajta térkép az élet világában és jelzőtábla az útkereszteződésben.  
Remélem, megtanulom értelmezni! :)

Rajta vagyok a projekten. Ismét két remek egyben gyötrelmes órán vagyok túl és már haladok a tevepózzal! :)

Namaste

66-67. Egy nap,amikor még a Bikram terem is hűsnek tűnik

Tegnap a nagy meleg ellenére kibicikliztünk Pomázra.

A kis családomhoz Gábor és Kriszti is csatlakozott. Kellemes órákat töltöttünk együtt annak ellenére, hogy  Krisztinek a hegymenet alatt meghúzódott a térde.
Útközben egy klassz szabadtéri "konditeremre" akadtunk.

Isteni halat ettünk.

A hazaérkezésünk egy kicsit kalandosra sikeredett, de ettől csak emlékezetesebb lesz az esemény.

Ma délelőtt a kicsikkel játszottunk túristát a budai hegyekben.

Hazaéerkezve megnéztem a Fekete hattyú című filmet. Remek, elgondolkodtató alkotás, ajánlom mindenki figyelmébe!

Még a mozizás erőteljes hatása alatt a 17 órakor kezdődő jógára indultam. Szinte sütött az aszfalt, ahogy róttam lépteim a terem felé.
Andi órája sok energiát adott. Nem voltunk sokan, mentek a gyakorlatok és a köztük tartott hosszabb pihenők is jóleső érzéssel töltöttek el.
Olyannyira, hogy időm lévén dupláztam.
A második óra közepe felé már csodálkoztam, hogy jobban érzem magam a teremben, mint idefelé jövet az utcán.
Lehet, hogy ebben a rettentő hőségben a Bikram jóga hűsít? :)
Minden esetre egy okkal több, hogy holnap újra jógázzam.


Namaste

1 év

Pontosan emlékszem, hogy kezdődött. Akkor már hónapok óta (valamikor októberben kezdődően) szinte elviselhetetlenül fáj a jobb vállam és karom. Kenegettem mindenféle cuccal, öngyógyításképpen. Eredménytelenül. Rászántam magam - nagy lélegzetvétel és a totális tehetetlenség beismerése volt - , hogy reumatológushoz menjek. Akkor már csak kb félig bírtam felemelni a karom. Gyógyszert, kenőcsöt kaptam, és végső esetre fájdalomcsillapító injekciót. Ha már tényleg elviselhetetlen lenne a fájdalom. Ez utóbbi azóta is itt van a hűtőszekrényemben, soha-fel-nem-használásra. Valami vállizomgörcsről beszélt, amiről vélhetően az íróasztal mellett, kattintgatással eltöltött évek tehettek. 

A további történések szinte sorszerűek voltak. Majdnem véletlenül tudtam meg , hogy van itt ez a jógaterem, éppen volt valamiféle akció, és kaptam 1 ingyenes belépésre jogosító jegyet. Gondoltam, kipróbálom. Június közepén jártunk. Nagy fájdalmakkal, de túléltem az első órát. Vettem egy próbabérletet, talán 2-3 alkalommal tudtam eljönni, amikor is, a BJK 3. szülinapjához kapcsolódóan ott volt előttem a lehetőség, hogy veszek-e féláron éves bérletet. Megvettem. Megéreztem, hogy ez lesz én utam. Hogy talán nem késő jóval 50 felett sem elkezdeni. Az elmúlt 1 évben hevenyészett számításaim szerint kb 150 órán voltam, +- akármennyi, nem is ez a lényeg.

A félholdállás volt, és a mai napig az, amin le tudom mérni, hogy hol kezdtem és hova jutottam. Ma már a nyújtott kar és tenyerek szorosan együtt ...de a fájdalom csak most, a 30 napos alatt szűnt meg teljesen. Szóval 1 év kellett, bár már hónapok óta nem is izgatott a dolog,  már "csak" jóga közben fájt, amikor feszegettem a határaimat.

Már réges-régen túl vagyok azon, hogy gyógytornának tekintsem az egészet, már régen tudom, hogy az elmúlt 4-5 évben bennem végbement változások szükségszerű betetőzése volt, hogy ide eljutottam. Lelkileg és testileg is. Ez kellett még a teljes megújuláshoz.

Ja, amúgy most éppen a térdemet gyógyítgatom (ebben a korban már bármi fájhat !). Mellesleg. Meg szedegetem össze a morzsákat, hogy megfogalmazzam, mit is is adott ez a 30 nap.