129-131 Hosszú megfontolás után

Az elmúlt napokban eldöntöttem, hogy a futást sem hanyagolom. Így a reggelt illetve hajnalt néhány kilométer legyűrésével kezdem a futópadon. Ha tetszik, ha nem, sajnos intenzív mozgás nélkül nem tudom megőrizni az alakomat és enni is egyszerre. Pedig nem vetem meg a finom falatokat! :)
Jógaterem ügyileg ez a hónap is pontosan úgy alakult, mint az előző. Összesen öt alkalommal jutottam le. Akkor viszont nagyon jól esett, és ha hiszitek, ha nem még így is egyre jobban mennek a gyakorlatok. Teljesen laikusként úgy érzem, talán a hajlékonyság fokozásához jobb a heti két- három órán való részvétel. A sok egymást követő nap több lelki és mentális fejlődést adott, mint testit. Ezt persze csak ennyi idő elteltével és a pihengetés közepette érzem. Még mindig nem értem magam utol testileg és nem állok készen egy újabb kihívásra. Bár azon egyre többször elgondolkodom, hogy testileg vagy életszervezés ügyileg nem állok készen erre.
Talán mindkettő, talán csak az egyik, de itt az idő a dolgok mérlege tételére így az újabb meghirdetett kihívás előtt.
Csatlakozzam vagy sem? Vágjak bele vagy várjak meg az újabb elcsendesedést a mindennapjaimban? Visszatér-e magától a lendület vagy kell egy kis lökés, amit egy ilyen közös kihívás is jelent?
Minden esetre néhány nap gondolkodási időm még van és bárhogy is döntök, a teremben azért találkozunk!

Namaste

 

127.-128 Azért ha keveset is, de járok :)

Amint már írtam az életem eseményei a sok-sok bikram teremben eltöltött óra után erőteljes gyorsulásnak és tartalmi sűrűsödésnek indultak. Ez nem baj, csak egyre távolabb helyez attól a célomtól, hogy a 365 órát egy éven belül teljesítsem, ami persze nem egy tragédia.
Amikor elkezdtem a jógát egy sereg dologban állt a feje tetején az életem és bármennyire is akartam megoldást találni, egyszerűen felülírt minden megoldási lehetőségeket az élet. Most meg minden erőfeszítés, gondolkodás, tervezgetés nélkül szinte csak azt kell sakkozgatnom, hogy melyiket tegyem előbbre.
Persze teljesen abszurd, de azért nem mondom, hogy nem fordul meg a fejemben, hogy vajon az a sok egymás után végrehajtott óra is hozzásegített ahhoz, hogy egy kicsit más dimenzióba keveredett az életem?
Valahogy úgy érzem, most értettem meg, amit az életem kavalkádos időszakaiban mondtak érettebb barátaim: Nagy viharoknál meg kell várni, még elcsendesedik a víz, addig úgyis irányíthatatlan a hajó. Valóban!!!
Felfoghatom várakozásnak is azt az időszakot, míg nap mint nap jógáztam és feszegettem a határaimat ezen a téren. Nem volt hiábavaló! :)
Most, hogy rendeződnek a dolgaink és igazán csendesen, egyenletesen, és jó irányban szeli az élet vizét a vitorlásunk, úgy vágyom a jógázásra, mint a jógázás közben erre az állapotra.
Talán a következő határfeszegetésem ezt is elhozza számomra!


Namaste