Néhány napot nyaraltunk és újra elolvastam ezt a művet is. Mire a végére értem már pontosan tudtam, miért. Az Iyengar könyv általános részei többször említést tesznek Istenről. Ezeket az idézeteket, még ha egyet-kettőt szívesen osztottam is volna meg, mindig kihagytam. Nem véletlenül. Nem vagyok vallásos, de hívő embernek tartom magam. A hitem alapláncolatát írja le ez a könyv és az azóta eltelt néhány év sok momentumát igazolni tudja számomra. Tulajdonképpen, több-kevesebb sikerrel ezeket a momentumokat próbálom számotokra kigyűjteni.
Az már csupán a sors fintora számomra, hogy eszembe ötlöttek azok az évek, amikor 16 éves korom körül egy évre a Műegyetemre invitáltak, mert az állam és az egyház szerepét és kapcsolatait próbáltam vizsgálni a mindennapjainkban és ehhez egy kis szociológiát tanítgattak nekem. Valami diákakadémiai mű is született belőle, de már nincs túl sok képem róla.
Sajnos viszonylag hamar magába szippantott a politika, amiből aztán önérzetes tinédzserként nem győztem fejvesztve menekülni. Így lettem az, ami vagyok.
Sajnos azóta az élet az én meglátásaimat, a politikától való elválásom okát igazolta, amitől egyáltalán nem vagyok boldog.
Ettől függetlenül ott leng az életem körül egyfajta spiritualitás és az ettől való menekülés is. Valahol az állam és az egyház határvonalán sétálgatok, mint "jobb esetben" az elvált szülők gyermeke a szüleik között.
Megint ebben, megint ennél a pontnál és valahogy most okosan nem kellene elmenekülnöm, de a helyem sem látom benne. Jógázgatok, olvasgatok, beszélgetek, filmezgetek. Hagyatkozom a véletlenekre?
"Az emberiség végül fel fogja ismerni, hogy a világmindenség egyetlen, dinamikus energiából áll: olyan energiából, amely fenntart bennünket és alkalmazkodik elvárásainkhoz. Azt is felismerjük azonban, hogy elszakadtunk ennek az energiának a fő forrásától, elvágtuk magunkat tőle, ezért érezzük magunkat gyengének, veszendőnek, bizonytalannak.
E fogyatékosság leküzdése érdekében mi, emberek az egyetlen, általunk ismert módon igyekeztünk növelni energiaszintünket: azáltal, hogy pszichológiai eszközökkel ellopjuk másoktól. Ez a tudattalan törekvés húzódik meg minden emberi konfliktus mélyén.
A legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy szakadatlanul mások energiájára vadászik.
Előfordul persze az is, hogy találkozunk valakivel, ki önszántából átad nekünk a saját energiájából.
Valaki azt szeretné, ha helyettük összefoglalnánk a helyzetüket. Ilyenkor önként átadják az energiájukat.
Ettől általában erősnek érezzük magunkat, de látni fogod, hogy ez az állapot nem tart sokáig. A legtöbb ember nem elég erős ahhoz, hogy szakadatlanul csak adjon az energiájából. A legtöbb kapcsolat ezért fordul át hatalmi harcba.
Mi emberek hosszú idő óta tudattalanul bár, de harcolunk ennek az energiának egy részéért: azért, amelyik az emberek között áramlik. Mindig is erről szóltak az emberi konfliktusok, a legapróbb családi összezördüléstől, munkahelyi intrikától kezdve az országok közötti háborúig. Ez az eredménye a bizonytalanságnak, a gyengeségnek: az embereknek mástól kell ellopnia az energiát, hogy jól érezze magát.
...ha valamely konfliktust nem sikerül azonnal feloldani, annak csupán egyféle oka van: valamelyik fél ragaszkodik az irracionális álláspontjához, hogy több energiához jusson.
A Negyedik Felismerés elsajátítása abból áll, hogy az ember belátja: az emberi világ egyetlen hatalmas verseny az energiáért- a hatalomért.
Ha azonban egyszer megértjük ennek a harcnak a lényegét, azonnal képesek leszünk túllépni ezen a konfliktuson. Nem küzdünk többé a még több és még több energiáért, mert képessé válunk arra, hogy más forrásból szerezzük energiáinkat.
A drámák tipológiai sora a következőképpen alakul: megfélemlítő, vallató, zárkózott és a szegény én.
Fel kell ismernünk, hogy mi magunk milyen módszerekkel uralkodunk másokon.
A megfélemlítők: ha például valaki szóval vagy tettleg megfenyegeti magát, akkor maga kénytelen figyelni rá, és ezáltal energiát adni neki, nehogy valami rossz, valami kellemetlen történjen magával. Aki megfenyegette a legagresszívabb típusú hatalmi drámába vonta be.
A vallatók: azok, akik ezt az eszközt használják, kérdések által hatolnak be mások világába, azzal a határozott céllal, hogy ott valami hibát fedezzen fel. Ha megtalálták, bírálat alá veszik az illető életének ezt a mozzanatát. Ha a stratégia beválik, sikerül a másik személyt is bevonni a drámába. Az illető egyszer csak azon kapjaagát, hogy félszeggé teszi a vallató; odafigyel arra, amit a vallató tesz vagy gondol, és iparkodik, nehogy olyasmit kövessen el, amit a vallató ifogásolhat. Ez már lelki alávetettség, és a vallató ebből meríti az energiát, amire szüksége van.
Zárkózott: visszahúzódik, talányosnak mutatja magát, mintha titkolna valamit. Önmagával elhiteti, hogy csupán óvatos, de valójában abban reménykedik, hogy valakit sikerül becsalogatnia ebbe drámába, sikerül kiváncsivá tennie, hogy mi a helyzet magával. Ha ez bekövetkezik , maga távolságtartó és rejtélyes marad, és ezáltal arra kényszeríti az érdeklődőt, hogy küszködjön, tegyen erőfeszítéseket a maga érzéseinek földerítésére. Minél tovább képes megőrizni a rejtelmesség látszatát, fenntartani az emberek érdklődését, annál több energiához jut.
Szegény én: ha valaki elmeséli, milyen rettenetes dolgok történnek vele , esetleg utalva rá, hogy ha nem hajlandó segíteni, akkor ezek szörnyűségek tovább folytatódnak.
Az ötödik felismerés megmutatja, hogy létezik másfajta energiaforrás, de ezzel igazából nem tudunk összekapcsolódni, amíg nem értjük meg, hogy egyenként milyen módszert használunk a mások feletti uralom megszerzésére, és föl nem hagyunk a használatával. Mert valahányszor visszatérünk ehhez a beidegződéshez, mindannyiszor leválasztjuk magunkat a másik forrásról.
Nem könnyű megszabadulni ettől a szokástól, mert eleinte mindig tudattalanul működik. Elhagyni csak úgy lehet,ha előbb teljesen beemeljük a tudat szintjére. Be kell látnunk: a mások fölötti uralom módszere mindegyikünk számárs azonos azzal, amit gyerekkorában használt, ha magára akarta vonni a figyelmet, maga felé akarta irányítani az energiát. Mindannyian ennél a módszernél rekedtünk meg, ezt ismételgetjük újra és újra. Én úgy nevezem ezt: ez a mi tudattalan drámánk.
Azért dráma, mert ismerős a helyszín, ismerősek a díszletek, és fiatal korunkban magunk írtuk meg a cselekményt. Aztán a mindennapi életünkben ezt a jelenetet ismételgetjük újra, anélkül, hogy tudomásunk lenne róla. Csak annyit veszünk észre, hogy általában ugyanolyan dolgok történnek velünk. Ez azért baj, mert ha mindig megrekedünk ugyanannál a jelenetnél, akkor életünk, a nagy kalandfilm nem folytatódhat a véletlenek által megszabott vonalak mentén. Ha az energia megszerzésének érdekében mindig ugyanazt a manipulációs jelenetet játsszuk le, nem engedjük tovább peregni a filmet.
Ha tudatosítjuk önmagunkban saját hatalmi drámánkat, akor leszünk képesek felismernia magasabb rendű igazságot a családunkkal kapcsolatban: azt az igazi értéket, amely az energiával összefüggő konfliktusok mögött rejtőzik. Ha egyszer megtaláljuk ezt, akkor egész életünk feltöltődik energiával, mert benne van az az igazság is, hogy mi magunk kik vagyunk, mit teszünk, milyen úton járunk valójában.
Az emberek viszik tovább az univerzum fejlődésének folyamatát az egyre magasabb rezgésállapotok felé.
Saját igazi spirituális identitásának felkutatásához úgy kell végignéznie egész életét, mint egy hosszú mesét, amelynek magasabb rendű értelme, tanulsága van. Kezdje azzal, hogy fölteszi magának a kérdést: miért épp ebbe a családba születtem? Ennek mi lehetett a valódi célja?
Ugyanis minden ember, akár tud róla, akár nem, az életével azt illusztrálja, hogy szerinte hogyan kellene az embernek élnie.Magának föl kell derítenie, mit tanult meg az édesanyjától, és azt is, hogy ő miként tehette volna jobbá az életét. Az, hogy miben változtatta volna meg az anyját, részben jelzi azt, hogy maga jelenleg mivel van elfoglalva.
Maga nemcsak a fizikai leszármazottja a szüleinek: spirituálisan is az. E két ember által jött a világra, ezért az ő életük kitörölhetetlen nyomot hagyott azon, akivé maga lett. Igazi önmaga felderítéséhez be kell látnia, hogy valódi énje a kettőjük igazsága közötti félúton vette kezdetét. Ezért született hozzájuk: hogy magasabb perspektívából lásson rá arra, amit ők képviseltek. A maga útja az, hogy fölfedezze az igazságot, amely a két ember meggyőződésének szintéziséből jön létre.
A felismerések rávilágítanak, hogy a keleti és a nyugati gondolatok egy magasabbrendű igazsággá integrálhatók. Megmutatják, hogy a Nyugatnak igaza van, amikor a fejlődésről, egy magasabb szint eléréséről beszél. Ám a Keletnek is igaza van, amikor hangsúlyozza, hogy az ego hatalmától meg kell szabadulni. Pusztán a logika által nem valósítható meg a fejlődés. Teljesebb tudatra kell szert tennünk, belső kapcsolatot kell létesítenünk Istennel, mert csak akkor haladhat fejlődésünk valami magasabb felé, ha önmagunk magasabb rendű része kormányozza.
Mindannyiunknak megvan a hatalmi drámánk, amelyen túl kell lépnünk- de ha megtettük, megtudjuk a magasabb értelmét annak, hogy miért épp ezekhez a szülőkhöz születtünk, és életünk vargabetűi milyen feladat megoldására készítenek fel. Mindannyiunknak megvan a maga spirituális célja, a küldetése, amelynek végrehajtásán félig-meddig tudattalanul eddig is munkálkodtunk, de ha egyszer tökéletesen tudarossá tesszük, felszárnyalhat az életünk.
Eltűnődött: hogyan viszik tovább az emberek az evolúciót? Most fölfedezte a választ: az emberek meghatározott történelmi környezetbe születtnek, és találnak egy célt, amelyek szolgálatába állnak. Majd egyesülnek egy másik emberrel, aki szintén talált valamilyen célt magának.
Gyermekeink átveszik a mi rezgésállapotunkat, és még magasabb szintre emelik.
A mai nemzedék esetében annyi különbség, hogy mi már készek vagyunk ezt a folyamatot tudatosítani, s ezáltal felgyorsítani. Mindegy, mennyire fél, mostmár nincs más választása.Ha egyszer megtudta, mi az élet lényege, ez a tudás többé nem törölhető el. Ha megpróbálna valami mást kezdeni az életével, nem szabadulhatna attól az érzéstől, hogy hiányt szenved valamiben. "
Holnap folytatom!
Namaste
No comments:
Post a Comment